Az állatok iránti szeretetemet elsősorban a szüleimnek köszönhetem. Gyermekkoromban gyakran jártunk kirándulni, s a hétvégi erdei séták alkalmával lehetőségem nyílt a növények és az állatok közeli megismerésére, megfigyelésére. Egész korán megcsodálhattam a természetben uralkodó harmóniát, az állatok őszinte viselkedését, vidámságukat, kedvességüket, miután már megbarátkoztak velünk; örömüket és hálájukat, amikor ennivalót adtunk nekik vagy segítettünk rajtuk, ha bajba kerültek, megsérültek.

Még jóformán járni is alig tudtam, amikor édesanyámék elvittek minket a testvéremmel az Állatkertbe, s ez a közös családi program az évek során az egyik legkedveltebb időtöltésünkké vált. Már ekkor elhatároztam, hogy ha felnövök, az otthonomban állatokat fogok tartani. Ezek az élményeim végigkísérik az egész életemet, s olyan lelki nyugalmat és belső békét jelentenek számomra, amelyért kimondhatatlan hálával tartozom a szüleimnek.

Később, már fiatal végzős tanárként, megpróbáltam én is továbbadni tanítványaimnak a természet és az állatok iránti szeretetemet, gyakran vittem őket táborozni, minden évben szerveztem erdei iskolát, és a Világcsavargók klubjával tényleg végigcsavarogtuk hazánk és a környező országok legszebb tájait.

Nagyon büszke voltam, amikor - még gimnazistaként - megkaptam életem első kutyáját, CIRO-t, egy mindig vidám, kedves, játékos angol szettert. JENNY-t, a következő kutyámat, egy hűséges ír szettert, az egyik menhelyről hoztam haza, aki gyorsan beilleszkedett a családunkba; barátságos természetéért mi is hamar megkedveltük őt. Öt évig élt köztünk, majd súlyos betegség után, 1996-ban csendben elaludt. Ekkor már biztos voltam benne, hogy amíg csak élek, mindig szetter kutyám lesz, annyira megszerettem őket, kedvességükért, ragaszkodásukért, egész egyéniségükért. A következő kutyám, DÖRMI, egy sérült lelkű gordon szetter, aki nem volt kiállításra való „sztár” kutya, őt „csak” szeretni lehetett hálás tekintetéért, egész lényéért. Két évig tartó súlyos betegség után, 2002-ben aludt el végleg. LISI - 12 éves, egy valódi törpe schnauzer só-bors kislány, aki édesanyám halála után került hozzám. Sokáig szomorkodott a szeretett gazdi után, és az új környezetet is nehezen szokta meg. Termete ellenére gyorsan átvette a „nagyfőnök” szerepét, a szetterek hallgattak rá, okosságával kiérdemelte a többiek szeretetét és tiszteletét. Súlyos betegség után, 2005. február 28-án adta fel a küzdelmet az életéért. SZETTI - 14 éves, igazi ír szetter, kedves, barátságos, sugárzóan szép, játékos, békés természetű,  kiegyensúlyozott kutyaként élt. Kiállításokra keveset járt. Az ottani nyüzsgés nem volt az ő világa. A Champion cím megszerzése után a megérdemelt "nyugdíjas" éveit töltötte szeretetteljes, meghitt családi körben. Három évig tartó súlyos betegsége után 2009. november 27-én aludt el.

Egyik kutyámtól sem búcsúztam el teljesen, emlékük tovább él örökre a szívemben…

Jelenleg két szetterem van: BRIAN (gordon szetter), és RUFUSZ (vörös-fehér ír szetter). A szetterek játszópajtásai Lisi (II.) törpe tacskó, Pikky és Totti törpe schnauzerek, és Zsazsa. Mind a hatan más-más természetűek, de testvéri szeretetben élnek együtt. Róluk külön is készítettem egy rövid jellemzést, kérem olvassák el, a kutyákat bemutató összefoglalókkal együtt.

Úgy érzem, hogy 6 szetter tartása és megismerése, valamint a velük eltöltött évek alatt szerzett tapasztalataim feljogosítanak rá, hogy egy kennelt alapítsak, az ERAVIS Kennelt.

Amiért ezt a talán nem annyira ismert nevet választottam, annak két oka is van, ezek magyarázatához azonban vissza kell lapoznunk az ókori történelemhez. A hatalmas Kelta Birodalom határai Európában Írországtól kezdődően Spanyolországon keresztül a mai Törökországig terjedtek, még a rómaiak uralma előtti időkben. Több törzsük is ismert: az illirek, az ibérek, az italiscusok, a gallok és az eraviscusok. Azért neveztem el utóbbiakról a kennelemet ERAVIS Kennel-nek, - a szó lerövidítésével - mert egyrészt ők voltak a brittek és az írek ősei - ahonnan tulajdonképpen a szetterek is származnak -, másrészt a mai Magyarország egy részén található Pannóniát ők hódították meg, és az eraviscusok alapítottak először várost a későbbi Aquincum helyén, ez által a magyar történelemhez is kapcsolódnak, igaz, több ezer évre visszamenőleg. A kelták erős, harcias népét csak Julius Caesarnak sikerült legyőznie, aki korábbi területeiket meghódítva megalapozta a későbbi híres Római Birodalmat.

E rövid történelmi kitekintő után térjünk vissza a mához.